🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > N > Nemzeti Egység Pártja
következő 🡲

Nemzeti Egység Pártja, NEP, 1932. okt. 17.-1939. febr. 22.: magyar kormánypárt. - Az addig kormányzó Egységes Párt élére 1932 elején Gömbös Gyula került, aki egységes tömegpártot akart létrehozni, X. 27: annak nevét ~ra változtatták. Programja a kormány Nemzeti Munkaterve volt. 1933. VI. 15: Marton Béla (1896-1960) kezdte szervezni, főként áll. alkalmazottakból (de nem kötelezték őket a belépésre), így a községekben is sikerült létrehozni alapszervezeteit. Az addigi arisztokrata pártvezérek helyett a radikális értelmiségiek kerültek pol. túlsúlyba. Gömbös Gyula min-eln. (1932. X. 1-1936. X. 6.) a választási győzelem után a pártszervezést a helyi közigazg-sal kapcsolta össze (a vm. ~ elnöke a főispán). Nemzeti Egység néven tömegmozgalom indításával is megpróbálkoztak, a munkásságot a párt munkástagozata, a Nemzeti Munkaközpont fogta össze. 1935. III. 5: föloszlatták az ogy-t, Bethlen István gr. (1874-1946) és hívei (a „csáklyások”) III. 6: kiléptek, az egész ellenzék összefogott a kormánypárt ellen, melynek ekkor 149. mandátuma volt. Horthy Miklós kormányzó (1920-44) sem értett egyet az olasz pol. jegyeit hordozó új pol. iránnyal. IV. 11: az ogy. választásokon a 245 mandátumból 171-et (a legerősebb ellenzéki, a Kisgazda Párt 23-at) szerzett (az 1931-i ogy. 155 kormánypárti mandátumával szemben). 1936 elején fölfüggesztették a ~ szervezését, vezetéséből Gömbös híveit 1937: kibuktatták. Darányi Kálmán min-eln. (1930. X. 10-1938. V. 14.) lett X. 15: a párt vezére. Imrédy Béla min-eln. (1938. V. 14-1939. II. 16) idején, 1938. XI. 22: a 64 újabban kilépett képviselő miatt elvesztette parlamenti többségét. 1939. I. 6: Imrédy a nemzeti egység, a földreform, a fajvédelem és a katonai fegyelem kívánalmával meghirdette a Magyar Élet Mozgalmat. Ennek céljait átvéve szervezte újjá 1939. II. 22: a kormánypártot gr. Teleki Pál min-eln. (1939. II. 16-1941. IV. 3.) →Magyar Élet Pártja néven (1939. III. 7-1945. II. 26.) 88

A nemzeti öncélúságért. Gömbös Gyula min-eln. 12 beszéde. Bp., 1932. - Jónás 1990:249. - Parlamenti választások Mo-on 1920-1998. 2. bőv. átd. kiad. Uo., 1999.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.